Építőmérnök fizetés Magyarországon

Az építőmérnök fizetés hagyományosan magasabb a hazai átlagfizetésekhez képest, és töbnnyire más mérnöki pályákkal is tudta tartani a lépést (talán az IT szektor a digitalizációval megelőzte, de ez sem biztos, hogy örökké így lesz). Ebben a bejegyzésben részletesen bemutatjuk, hogy milyen fizetési sávok jellemzőek az építőmérnök szakmákban Magyarországon, és milyen tényezők befolyásolják az összeget.

A változás állandó

Mint minden szakmában, az építőmérnöki fizetések is változnak az évek során, melyeket a gazdasági környezet, a földrajzi elhelyezkedés, a szakképzett munkaerő iránti kereslet és kínálat, valamint a munkahelyi pozíció befolyásol leginkább.

Kezdő és tapasztalt építőmérnök fizetés

A frissen végzett, kezdő építőmérnökök fizetése az alacsonyabb kategóriába esik, azonban ez az összeg a munkahelytől, az elhelyezkedési területtől és az adott cég méretétől is függ, de a mobilitásra való hajlandóságtól is. 
A tapasztalattal együtt nő a fizetés is. Egy 5-10 év szakmai tapasztalattal rendelkező építőmérnök jelentősen magasabb bérre számíthat, mint egy frissen végzett. Ezenkívül azok, akik projektvezetői vagy magasabb vezetői pozíciókban helyezkednek el, még magasabb jövedelemmel kalkulálhatnak. 

Mire érdemes még odafigyelni?

A építőmérnök és építőmérnök fizetés között jelentős különbségek lehetnek az ország különböző régiói között is. Míg a fővárosban, a nyugati országrészben általában magasabbak a fizetések, addig más vidéki városokban ezek az összegek alacsonyabbak lehetnek. Emellett a munkaadó hozzáállása, juttatásai, bónuszrendszere is nagymértékben befolyásolhatja a végösszeget. Nem csak a pénzt érdemes figyelni. Állami vagy önkormányzati cégeknél lehet, hogy alacsonyabbak a fizetések és kevesebb az előremeneteli lehetőség, de kedvezőbb a munka és a magánélet egyensúlya. Szintén fontos tényező még a munkakörülmények megfelelősége, valamint a szakmai kihívás mértéke, amelyekben a piaci szereplők többnyire erősebbek.

Hol lehet olvasni az éppen aktuális fizetésekről? 

Magyarországon több olyan weboldal is létezik, amely lehetővé teszi a fizetések összehasonlítását különböző pozíciók és iparágak alapján. Íme néhány népszerű fizetéseket összehasonlító oldal:

  • Fizetesek.hu: Egyik legismertebb magyar bérkutatási oldal, ahol a felhasználók megoszthatják és összehasonlíthatják fizetéseiket.
  • Glassdoor: Bár nem kifejezetten magyar oldal, de a Glassdoor-on is találhatók magyarországi fizetési adatok, valamint munkahelyi értékelések.
  • Paylab: Nemzetközi oldal, amelynek van magyar változata is. Itt szintén összehasonlíthatók a fizetések különböző pozíciókban.
  • Hays Salary Guide: A Hays nemzetközi toborzási cég évente publikálja fizetési útmutatóját, amely tartalmazza a különböző szektorokban és pozíciókban várható fizetéseket.
  • Profession.hu: Bár elsősorban álláshirdetési oldal, de időnként kutatásokat és cikkeket is publikálnak a magyarországi fizetésekről.

Kép forrása: Pixabay.com

Szólj hozzá!

Pin It on Pinterest