Építőmérnöki szakmai szervezetek Magyarországon

Az építőmérnöki szakmai szervezetek alapvető szerepet játszanak a szakma fejlesztésében és a szakemberek támogatásában. Ezek a szervezetek szakmai konferenciákat és továbbképzéseket szerveznek, hogy elősegítsék a tagjaik szakmai fejlődését. Emellett kidolgozzák és fenntartják a szakmai szabványokat és előírásokat, amelyek az épített környezet és – természetesen – azok használóinak védelmét szolgálják. A szervezetek lehetőséget biztosítanak a szakemberek számára, hogy kapcsolatokat építsenek és megosszák szakmai tapasztalataikat. Alább a legjelentősebb szervezetek foglaljuk össze, egy-egy speciális építőmérnöki területre fókuszálva a teljességre való törekvés igénye nélkül.

Magyar Mérnöki Kamara (MMK)

Magyar Mérnöki Kamara (MMK) egy törvény által létrehozott köztestület, amely tömöríti a kamara elveit elfogadó mérnököket. Az MMK 1989-ben jött létre, és azóta is az ország mérnöki közösségének fontos intézménye. Az MMK célja a felelősségteljes mérnöki munka előmozdítása és a szakma rangjának emelése. Az MMK tevékenysége hozzájárul a magyar mérnöki szakma fejlődéséhez és előmozdításához.

Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK)

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) célja a magyar ingatlanfejlesztések szabályozása és esztétikus megvalósítása. Programjaik között szerepel a szabályrendszer fejlesztése, a társadalmi felelősségvállalás erősítése, szakmai kapcsolatok kiépítése, az ingatlanfejlesztés színvonalának emelése és az oktatási programok támogatása.

Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO)

A Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatok Országos Szövetsége (LEOFM) 2013-ban alakult, a létesítménygazdálkodási szolgáltatókat kívánta egy platformra tömöríteni. A szövetség célja, hogy a létesítménygazdálkodási és épületüzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó szervezeteket támogassa, és közös célok mentén fejlessze a szakmát. A LEOFM tagjai között megtalálhatóak a piacvezető szolgáltatók.

Közlekedéstudományi Egyesület (KTE)

A Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) 1949-ben alakult, és több mint 4000 egyéni taggal és 100 támogató-, jogi és pártoló taggal rendelkezik, ami Magyarország egyik legnagyobb országos műszaki-tudományos civil egyesülete. A KTE célja a közlekedéstudomány elméleti és gyakorlati művelése, fejlődésének elősegítése, a közlekedési szakma elméleti és gyakorlati szakemberei közötti szakmai és társadalmi együttműködés elősegítése, a közlekedéstudomány eredményeinek közzététele, népszerűsítése, a magyar közlekedéstudomány nemzetközi együttműködésének elősegítése, a közlekedési biztonság növelése, a közlekedési kultúra fejlesztése, részvétel a társadalom, közlekedésre nevelésében. A KTE szerepe és küldetése a közlekedési szakma közösséggé formálása, melyre a jövőben is kiemelt célként tekint.

Vasúti Hidak Alapítvány

A Vasúti Hidak Alapítvány küldetése a vasúti hidak múltjának kutatása és a hídtörténeti kutatások támogatása. Az alapítvány célkitűzései között szerepel a hidász szakemberek továbbképzésének szervezése, hidász szakmai konferenciák és előadások szervezése, hidász témájú pályázatok kiírása, és a hidak közlekedésbiztonsági továbbfejlesztésében való közreműködés. Az alapítvány szakmai díjakat is adományoz.

Hidászokért Egyesület

A Hidászokért Egyesület célja a hídmérnöki szakma fejlesztése és támogatása. Az egyesület számos programot indított, mint például a Hidász Napok, amelyen a szakemberek találkozhatnak és megoszthatják szakmai tapasztalataikat. Az egyesület díjakat is adományoz a kiváló hídmérnöki munkáért. Az egyesület kiadványokat is megjelentet, mint például a “Híd Szemle”, amely a honlapjukról tölthető le. Az egyesület tagjai között megtalálhatóak a szakma elismert vezetői, akik aktívan részt vesznek az egyesület munkájában.

HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület

A Magyar Vasúti Egyesület (HUNGRAIL) a magyar vasúti szektor első számú szakmai érdekképviselete. Küldetése a hazai vasúti ágazat folyamatos fejlesztésének támogatása, versenyképességének és biztonságának fokozása. Ennek érdekében elősegíti a vasúti szektorra vonatkozó uniós és hazai szabályozás közötti jogharmonizációt, ápolja kapcsolatait a politikai döntéshozókkal, a szakpolitika képviselőivel, az ágazati szereplőkkel és a civil szervezetekkel. Egységesen képviseli a hazai vasúti árufuvarozó, szállítmányozó és árutulajdonos társaságok érdekeit. Az Egyesület szakmai javaslataival, állásfoglalásaival elősegíti a környezetbarát szállítási módok elterjedését támogató intézkedések kidolgozását, a vasúti közlekedés, illetve fuvarozás a közútival szembeni versenyfeltételeinek javítását. A nemzetközi, ezen belül is különösen az európai szakmai szervezetekben és szövetségekben betöltött tagsága révén megjeleníti, képviseli a magyar vasúti vállalatok érdekeit.

Magyar Hidrológiai Társaság

A Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) a víztudományok és a technika területén dolgozó szakemberek közötti korszerű ismeretek és tapasztalatok cseréjét előmozdító szakmai-társadalmi szervezet. Az MHT tevékenységei közé tartozik a szakmai konferenciák és továbbképzések szervezése, a jogharmonizáció elősegítése, valamint a szakmai közösség építése. Az MHT-nek mintegy 3000 egyéni és kb. 150 jogi tagja van, akik a víz- és környezetügy különböző területeiről származnak. A Társaság 17 szakosztályban és 22 területi szervezetben végzi szakmai munkáját, amelyek a hagyományos vízügyi szakterületektől a környezet- és természetvédelemig terjednek. Az MHT kiemelt figyelmet fordít az utánpótlást jelentő fiatalokra és a jelentős szakmai múlttal rendelkező idősebb tagjaira

Magyar Alagútépítő Egyesület

A Magyar Alagútépítő Egyesület, a Nemzetközi Alagútépítő Egyesület (ITA-AITES) tagja, ahol Magyarországot képviseli. Az egyesület számos tevékenységet végez, beleértve szakmai rendezvények és események szervezését, alagútépítésért emlékérem kiadását, diplomaterv pályázatok kiírását, és adatvédelmi feladatokat. Az egyesület célja, hogy elősegítse a magyar alagútépítő szakma fejlődését és növelje annak nemzetközi elismertségét.

Építési Vállakozók Országos Szakszövetsége

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 1989-ben alakult, és jelenleg mintegy 250 tagszervezete van. A szervezet tagjai között megtalálhatók Magyarország legjelentősebb építőipari vállalkozásai, valamint számos kis- és középvállalkozás. Az ÉVOSZ feladatai közé tartozik a magyar építési vállalkozók hazai és nemzetközi érdekképviselete, kapcsolattartás és információcsere a tagszervezetekkel, valamint a hazai és nemzetközi szervezetekkel. Az ÉVOSZ aktívan részt vesz az Európai Uniós szakmai tevékenységekben, véleményezi és kezdeményezi az építőipar területét érintő jogszabályokat, és tájékoztatja a tagszervezeteket az Európai Unió adta lehetőségekről.

Építéstudományi Egyesület

Az Építéstudományi Egyesület (ÉTE) 1949-ben alakult, és azóta is folyamatosan támogatja a szakmai hagyományokat, az örökölt építészeti értékek megőrzését, ápolását és továbbadását. Az egyesület kiemelt célja a kutatások és fejlesztések támogatása, az építéstudomány színvonalának folyamatos emelése, és az alkotó munka támogatása.

Források (a hivatkozások a szövegben jelölve): cikkben szereplő szervezetek honlapjai, Wikipédia, kép forrása: pixabay.com

Szólj hozzá!

Pin It on Pinterest